« mert mindennek van kiindulópontja... napi-gazság »

már tudom!

vászonra fogok festeni. és lesz egy palettám. meg egy kis csészében víz, mellette egy széthasogatott lepedő darabja. és az ecsetek: vékony is, vastag is. jazzt fogok hallgatni, és egy üveg bor lesz mellettem. vagy rum. vagy mindkettő.

a palettán először csak két szín lesz: fehér és kék. ez a legegyszerűbb és legcsodálatosabb ötletem már idejét nem tudom, mióta - hiszen én nem tudok festeni. de ez most teljesen lényegtelen. az ég lefestéséhez nem kellhet nagy tudomány. majd mindig másmilyen lesz. annyiféle kék van az égen. annyiféle felhő. és ezer másik piros, ha másnap szeles idő lesz.

majd tanulmányozni fogom a felhőket. úgyis minduntalan felfelé nézek. idővel pedig talán bele merek majd vágni egy naplementébe. de ahhoz még sokszor kell, hogy a vászonra kivetüljön lelkem nappali ege.

egy idő múlva majd lehet, hogy madár is rákerül a képre. persze csak az, amelyiket egy vonással meg lehet festeni. egyelőre éppen elég nekem a felhő. fátyol vagy vattacukor, habok és csipkék, formák és alakok.

érezni akarom a frissen száradt festék illatát.

Írta: szellokisasszony | Időpont: 2010. jún. 4. 2010. jún. 4. 23:25 Még nincsenek kommentek

Címkék: bakancslista

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.