szellőkszárnyán
szárnyalások.
emlék-fürt
Valahogyan mindig azt gondolom, hogy nekem nincs kedvenc évszakom, mert mindegyikben ugyanannyira meg tudom találni a szépet. Az is fogós kérdés, hogy mi a kedvenc színem, mert képtelen vagyok választani a fűzöld, égkék, mélyvörös, lágynarancs, mályva, ibolyalila és napsárga közül.
Ha szőlőt eszem, egyszerre minimum 15 évet szalad vissza az emlékezetem a múltba. Nyár van, és még mind éretlen. A kacsok körülölelik a kerítést, boltív szerűen szaladnák át fölöttem a szárak és levelek. Óriási, gyönyörű levelek. Néhol megcsillan egy-egy pókháló; nyújtóztatnom kell a nyakamat, hogy egészen belássam a fölém boruló csodát. Apró kezeimmel szedegetem a már érett szemeket, ami mit ne mondjak, nem nyeri el túlzottan Nagymamám tetszését: 'Hát milyen fürtök lesznek ezekből, ha leeszegeted?' :)
Minden szőlőszemben ott van a Mama homályoskék szeme, érdes keze, és a szeme sarkán lévő ráncok. Ma megvilágosodtam, hogy kedvenc gyümölcsöm igenis van.
